A rovat kizárólagos támogatója

Szükség van más típusú közgazdasági alapvetésekre. A profit maximalizálásán és az állandó növekedésen túl is van élet, s az valószínűleg teljesebb a mostaninál – hangsúlyozta Köves Alexandra, a Corvinus Egyetem egyetemi adjunktusa, az ökológiai közgazdaságtan képviselője.

– Mi valójában az ökológiai közgazdaságtan?

– Alternatív kutatási irányzat a közgazdaságtanon belül. Arra keresi a választ, hogy egy környezetileg és társadalmilag korlátos világban miként lehetne egy olyan gazdaságot kialakítani, ami nem a növekedésre épül.

– Mióta létezik ez az irányzat?

– Az alapítók munkái a hetvenes évek végén jelentek meg, de intézményesülten nagyjából 20 éve létezik.

– Miért kezdett el ezzel foglalkozni? Egyáltalán ön hagyományos közgazdaságtant tanult annak idején?

– Igen, ráadásul a legkapitalistább országban, az Egyesült Királyságban. Ott tényleg a mainstream közgazdaságtant oktatták számunkra. Ráadásul a 90-es évek végén nagyon ment a gazdaságnak mindenhol, nem kérdőjeleztünk meg alapvetéseket. Miután hazajöttem fejlesztésekpolitikával kezdtem el foglalkozni a Phare projektek keretében. Ezen belül is főleg társadalomfejlesztéssel, foglalkoztatáspolitikával, romák integrációjával, a szakképzési rendszer, a szociális rendszerek fejlesztésével foglalkoztam. Akkoriban az volt az általános vélekedés, hogy a társadalomfejlesztés hosszú távon hoz eredményt, ha most dolgozunk rajta, később látjuk ennek a hasznát. De teltek múltak az évek, és nem változott semmi. Aztán a Phare programból lettek a Strukturális Alapok, de a lényeg nem változott. Egy idő után kezdtem úgy érezni, hogy ez egy feneketlen kút, és alapvetően rossz rendszert próbálunk sárral betapicskolni.

– Miért rossz?

– Mert nem hoz eredményt. Azon kezdtem el gondolkodni, hogy vajon az a fejlődés, amit várunk egyáltalán jó-e. Mi az, hogy fejlett társadalom. Képzünk embereket Baranya megye legdélibb csücskében azért, hogy az elsődleges munkaerőpiacra felkészítsük őket. S ez kétségkívül nagyon szép gondolat. Csakhogy Baranya megye alsó részén sosem lesz elsődleges munkaerőpiac, legalábbis azon piaci logikák szerint, amelyek között mi most létezünk. Ilyen szempontból csak öntjük bele a pénzt egy értelmetlen fejlesztésbe, és az ott élők ugyanolyan kilátástalanul élnek a társadalom perifériáján. Úgy gondoltam az alapokon kellene gondolkodni. Visszafejteni egy kicsit azokat az alapvetéseket, amelyeket már nem kérdőjelezünk meg, hanem kész tényként tekintünk rájuk. Nem kérdőjelezzük meg például azt, hogy mi a munka, miért dolgozunk, mi a gazdasági fejlődés, miért kell a gazdaságnak növekedni, miért fontos a fogyasztás. Mi az az emberkép, amivel a jelenlegi társadalmunk és a gazdaságunk dolgozik? Tényleg olyanok-e az emberek, a polgárok, amilyennek feltételezzük, például kizárólag önös érdekeket követnek vagy csak egyszerűen kezdenek olyanná válni, amilyennek gondoljuk, mert intézményesítettünk bizonyos alapvetéseket. A kiábrándultságom eljutott oda, hogy egyik napról a másikra felálltam, és ott hagytam a vezetői posztomat. Úgy gondoltam, visszavonulok, és rendezem magamban a dolgokat.

– Ez mit jelentett pontosan?

– Elkezdtem olvasni, sokat, rendszeresen. S egyszer teljesen véletlenül bukkantam rá az ökológiai közgazdaságtanra. Nagyon megfogott. Úgy gondoltam találtam egy olyan területet, amely számomra érdekes, amely kinyitja a világot. Később önfejlesztéses alapon kezdtem el, céirányosan utánaolvasni, mi is az az ökológiai közgazdaságtan. Pataki György és Takács Sánta András e témáról írt könyvéért teljesen odavoltam. A környezeti és társadalmi korlátok ugyanannak az éremnek a két oldala. Ha egy ökológiailag fenntarthatóbb világban élünk, azzal tulajdonképpen már azt is segítjük, hogy társadalmilag igazságosabb világot teremtsünk. Később Pataki György a doktorim konzulense is lett, a mai napig együtt dolgozunk.

– Ezt már oktatják Magyarországon?

– Nem, de külföldön már felvehető kurzus. Itthon is vannak ökológiai közgazdászok, de ők legfeljebb valamilyen másik tárgy keretén belül beszélnek róla.

– Az ökológiai közgazdaságtan miként fér meg a kapitalizmus alapértékeivel?

– Nem ez a központi kérdése. Nyilván nagyon sok alapvetését a kapitalizmusnak elutasítja, mert azokat a problémákat próbálja meg kiváltani, amit a kapitalizmus alapeszméi hoznak létre.

– Mi a viszonya például a profit maximalizálásához, amely alapérték a tőkés társadalmakban?

– Az ökológiai közgazdaságtannak nem a profit maximálizálással van baja, hanem azzal, hogy ha kizárólag ez a cél. A liberális piacgazdaságban, amiben élünk, a vállalatok olyan entitásnak határozzák meg magukat, amelynek célja a profit maximalizálása. De eközben elfelejtjük, hogy a vállalakozások társadalmi képződmények is, oda erősen beágyazottak.

A társadalomból jönnek az alkalmazottaik, oda továbbítják létrehozott termékeiket. Ha pedig ilyen hálózatosan szemléljük, akkor az, hogy csak a tulajdonos profitjának a maximalizálása legyen a cél azért nem helyes, mert nem veszi figyelembe azt a rengetek érintettet, amit ez a társadalmi beágyazottság jelent. Nem utasítjuk el a profitot, ez nem kommunista ideológia. De azt nem akarjuk, hogy a környezetre és a társadalomra csupán erőforrásadóként tekintsünk, amelyből kiszedjük, amire szükségünk van, azt a gazdaság átalakítja, majd a végén a környezet hulladéklerakóként végzi, a társadalom tagjai pedig kizárólag akkor érdekelnek, ha fogyasztóként van pénzük befolyásolni a folyamatot. Az ilyen gondolkodás eredménye például az, hogy nincsenek beárazva azok a környezetterhelések, amelyek árán létrejön bármilyen termék a gazdaságban.

– A multik jelentős része már fenntarthatósági jelentést is kiad saját munkájáról, figyelnek a környezeti ártalmakra, jótékonykodnak. Ez jó irány?

– Igen, de ez nem paradigmaváltás. Ők akkor lesznek fenntarthatóak, és úgy csinálnak csr-t, ahogy az az ő normális profitmaximalizálási folyamataikat támogatja, vagy amire jogszabállyal rákényszerítik őket.

– Mitől jönne létre alapvető változás a szemléletben?

– Attól, ha tényleg létrejönnének ilyen cégek, amelyeknek nem az első a profitmaximalizálás és tényleg figyelnének a környezetre, és a társadalmi érintettekre.

– Tud ilyet?

– Például Magyarországon ilyen a Magnetbank, amely ugyan akar nyereséget, de hajlandó arra, hogy a profit egy részét visszaadja a társadalomnak közösségi célokra, és amikor pénzt helyez ki, megnézi, hogy az fenntartható célokra megy-e.

– Mi kényszeríthet ki általános változást?

– Csak reménykedhetünk, hogy nem egy komoly krízis, de nem tudom lehet-e komoly szemléletváltozás anélkül, hogy elmennénk a falig. Nyilván sokan gondolják, hogy nem.

– Milyen krízis lehet például előjel?

– A társadalmi szakadék olyan mély, annyira gyorsan és erősen növekszik, hogy előbb-utóbb a főáramú közgazdaságtan szerint is fel fogja zabálni a saját felvevő piacát. Annyira koncentrálódnak a vagyonok, hogy eltűnik a fizetőképes kereslet, eltűnik a növekedést generáló réteg. Ha túl sokan lesznek, azok, akiknek már egyáltalán nincs veszteni valója, az robbanás veszélyes. A menekültkérdés is szól arról, hogy globálisan bizonyos országokból a fejlett társadalom úgy vitt ki erőforrásokat, hogy semmit nem csatornázott vissza. És ha azt gondoljuk, hogy nekünk fejlett társadalomként ebben nincs felelősségünk, akkor azt rosszul gondoljuk. Ez ugyanúgy a mi problémánk is.

Köves Alexandra

Tanácsadó, kutató, egyetemi oktató, ökológiai közgazdász. Első diplomáját az edinburghi Heriot-Watt Egyetemen szerezte nemzetközi gazdálkodás és német-spanyol nyelvszakon.

Később a Bécsi Diplomáciai Akadémián végzett nemzetközi kapcsolatok másoddiplomás képzést. Doktoriját a Budapesti Corvinus Egyetemen a fenntartható foglalkoztatásról írta.

Pályafutásának első tíz évében a magyar közigazgatáson belül foglalkozott fejlesztéspolitikával, ezen belül is főként társadalomfejlesztéssel, ebből nyolc évet felsővezetői pozícióban.

Azóta számos hazai és nemzetközi projektben vett részt szakértőként, tanácsadóként, kutatóként vagy projektvezetőként főként fejlesztéspolitikai, azon belül is leginkább foglalkoztatáspolitikai területeken.

Jelenleg a Budapesti Corvinus Egyetem oktatója.

 

– Ön sokat vizsgálta az emberi munka jövőjét . Mire jutott?

– Nagyon sokat halljuk, hogy a megélhetés egyetlen forrása a munka. Főleg nálunk szajkózzák sokat, milyen fontos a munka alapú társadalom. Csakhogy az a baj, hogy a munkáról általunk alkotott kép, amely 40 órás fizetett munkahéttel egyenlő, egy munkahelyen, már nem tartható. Egyre kevesebben élnek majd e szerint az elképzelés szerint munkaalapú társadalomban. Pláne, ha mindehhez a technológiai fejlődést is belevesszük. A robotika fejlődésével rengeteg embernek a munkáját ki lehet váltani. Erre egyébként nézhetünk jó dologként is.

– Hogyan?

– Ha el tudják végezni a gépek a munkánkat, miért ne élhetnénk mindannyian jobban, attól hogy nem kell teljesen agyrém jellegű munkákat elvégezni napi 40 órában? Ez csak okos szervezés, és valamivel igazságosabb elosztás kérdése

– Akkor ezek szerint szerint ön az alapjövedelem híve, ugye?

– A feltétel nélküli alapjövedelem fogalmát Magyarországon nagyon félreértelmezték. Segélynek tekintjük, holott pont egy olyan átmenetet támogathatna, amelyben újra tudjuk definiálni a munkát, ha már a teljes foglalkoztatás elérhetetlen. Ráadásul tekinthetnénk erre feltétel nélküli alapjuttatásként is, és nem kell minduntalan pénzben gondolkodni. A juttatás lehet pont annyi fűtés, amennyi arra elég, hogy ne fagyjon meg egy háztartásban élő család, annyi élelmiszer, vagy föld, hogy el tudják magukat tartani, ne haljanak éhen. Számos egyéb dologban is lehet gondolkodni, például közösségi közlekedéshez való hozzáférésben. A legjobb példa erre a rezsicsökkentés. Meg lehetett volna úgy tenni, hogy mindenki kap x köbméter ingyen gázt. Ezzel csökkent a rezsi, de ugyanakkor elindultunk volna a feltétel nélküli alapjuttatás felé. Ha a jelenlegi paradigmák között próbáljuk értelmezni a feltétel nélküli alapjövedelmet – főként pénzben-, akkor a főáramú közgazdászok jogosan mondják azt, hogy ezt a nonszenszt melyik idióta találta ki. S érthető is a reakciójuk, hiszen azon paradigmák között nem is lehet értelmezni. De ha elfogadjuk azt, hogy az a munkakép, amivel mi rendelkezünk nem egy hosszú távon fenntartható munkakép, akkor már van értelme.

– Ön szerint mi a hosszú távon fenntartható munkakép?

– Úgy kellene újradefiniálni a munkát, hogy abba beleférjen minden olyan tevékenység, amely a családom, a kis közösségem és a társadalom jóllétéhez hozzájárul, és függetleníteni attól, hogy az fizetett, vagy fizetetlen. Az, hogy háztartást vezetünk, időseket gondozunk, hogy gyereket nevelünk, önkéntes munkát végzünk, tanulunk, hogy a társadalmi, politikai döntéshozatalban hajlandóak vagyunk részt venni , ezek mind tekinthetők munkának.

– Ezekért kapnánk fizetést is?

– Van, amiért igen, de van, amiért nem. De azt is munkának kellene tekinteni, amiért nem jár jövedelem.

– Ettől a szemléletváltástól mi módosul?

– A munka így nem csak az alapvető megélhetésről szólna, és nem kizárólag azért kell ”elszenvedni”, hogy később majd minél többet fogyaszthassak, hanem a saját jóllétünk és társadalmi megbecsültségünk részévé is válhatna Ha igazságosabb lenne az elosztás és kisebbek az igények, már régen nem kellene 40 órát dolgoznunk hetente. Ha a társadalmi státuszt nem a fogyasztási javak határoznák meg, másként élnénk. Attól is lehetne sikeresnek látni egy embert, mert sokat tesz a közösségéért, s nem csak attól, hogy milyen autóval jár. Ha ez a szemléletváltás minél több embernél jön el, annál inkább húzza ki a szőnyeget az alól a tőkés alól, amely a társadalmi és környezeti költségek terhére, csak saját profitját akarja hajkurászni.

– A mai fiatalok nyitottak erre a gondolkodásmódra?

– Nagyon.

– Ők hogy látják a jövőjüket?

– Arról készítettünk egy kutatást egyetemisták körében, hogy szerintük 2050-ben milyen lesz a fenntartható munka. Ugyanezt a kérdést feltettük idősebb szakértőknek is. Érdekes módon mind a két csoport nagyjából hasonló ideálképet alkotott, amely nagyon rugalmas újradefiniálása a munkának. Nagyon sok lenne ezt most mind elmondani, de a lényeg, hogy nem csupán a megélhetésért, a fizetésért dolgozunk, hanem a munka a jóllétünk értelmezésének részévé válik. Nem kizárólag azért dolgozunk, hogy a pénz által jobban éljünk, hanem a munkában lelt örömünk és megbecsültségünk válik a jóllétünk részévé.

– A közgazdaságtanban észlelhető ez a megközelítés?

– Nem nagyon.

– Akkor ön támogatná, hogy más típusú közgazdaságtan oktatás is meghonosodjon, ahogy azt a jegybank szeretné?

– Nem biztos, hogy a jegybank pont olyan alternatívában gondolkodik, amit én képviselek. De hogy kezdjünk meg a párbeszédet arról, mennyire ülnek még azok az alapvetések, melyekkel dolgozunk akár a politikában, akár a gazdaságban, ez elengedhetetlen lenne. A közgazdászok egy része foggal, körömmel ragaszkodik a főáramú elképzelésekhez. Mindegy mit gondolunk az unortodox közgazdaságtanról, de az a tény hogy felmerül ennek az igénye, az elgondolkodtathatná a főáramú közgazdaságtant. Végiggondolhatnák: biztos, hogy minden alapvetésük ugyanúgy érvényes a jelenlegi társadalomban is? Önvizsgálatra igencsak szükség lenne.

(Köves Alexandra az Internet Hungary keynote előadója.  2015. szeptember 29. 10.30.
Előadásának címe: Nem kell elmenni a falig! Változtass, mielőtt muszáj lenne.)

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás