A rovat kizárólagos támogatója
greenfo/MTI

Brit kutatók vizsgálata szerint gyorsabban öregszenek és kevesebb utódot nemzenek azok az elefántok, amelyeket anyjuk “stresszes időszakban” hozott világra.

A Sheffieldi Egyetem munkatársai felfedezték, hogy azok az ázsiai elefántok, melyek olyan időszakban születtek, amikor anyjuk stresszhormonszintje magas volt, életük során lényegesen kevesebb utódot nemzettek – írja a Science Daily tudományos-ismeretterjesztő portál. Azt is megfigyelték, hogy ezek az állatok felnőtt korukban, évtizedekkel később sokkal gyorsabban öregszenek társaiknál. 

"Az régóta ismeretes, hogy a kedvezőtlen életkörülmények betegségeket idézhetnek elő az embereknél, de azt nem tudtuk, vajon a korai életszakaszban átélt stressz a hosszú életű állatfajoknál is felgyorsítja-e az öregedést" – fejtette ki Hannah Mumby, a tanulmány vezető szerzője.  A kutatók azt találták, hogy az év stresszesebb hónapjaiban született elefántok termékenysége sokkal meredekebben csökken a kor előre haladtával. Habár esetükben fiatalkorban kissé nagyobb arányú az utódnemzés, ez még mindig nem kompenzálja az erőteljes korai visszaesést, így összességében életük során kevesebb utódot hoznak világra" – mondta a szakértő.

A kutatók az öregedés hatását vizsgálták az állatokon, ehhez több mint tízezer mianmari elefánt születésére és halálára vonatkozó adatot elemeztek. Az információk három generációt és csaknem egy évszázadot öleltek fel. A vizsgált ormányosokat a faiparban dolgoztatták, farönköket szállítottak. A kutatók egy stresszhormon, a glükokortikoid szintjét mérték, hogy megállapítsák, mely hónapok járnak a legtöbb nehézséggel az elefántok számára.  A tanulmány szerint a júniustól augusztusig tartó időszak a legnehezebb: ez a monszun ideje, amikor az elefántoknak keményen kell dolgozniuk. Ekkor kevés borjú születik, az év többi szakaszában születettekhez képest az ő túlélési kilátásaik a legrosszabbak.

A Scientific Reports című szaklapban bemutatott jelentés rávilágít arra, mekkora a jelentősége az anya stresszhormonszintjének az utód öregedése szempontjából. Ez nemcsak a félig vagy teljesen vadon élő elefántokról, hanem a nyugati állatkertekben élő ázsiaielefánt-populációról is fontos információkkal szolgálhat. Az utóbbiak életére a fogság kiváltotta stressz lehet nagy hatással.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás