A rovat kizárólagos támogatója

2015 őszének szinte minden egyes napján az indonéz tüzek több szennyezőanyagot juttattak az atmoszférába, mint a világ második legnagyobb szennyezője, az USA.

Délkelet-Ázsiát páratlan természeti katasztrófa sújtja. Az Indonéziában hetek óta lángoló erdőtüzek füstje lassanként mindent beborít. A tüzek nagy részét Borneó és Szumátra szigetén gyújtották. Irtják az erdőt, hogy minél nagyobb területeket tudjanak felszabadítani a mezőgazdaság számára. A legtöbb tüzet már megművelt mezőgazdasági területek mellett található erdőkben gyújtják. Ezeken az ültetvényeken részben a papíriparban felhasznált fákat, még gyakrabban pedig az élelmiszeriparban egyre fontosabb szerephez jutó, pálmaolajat adó olajfákat ültetnek.

Nemcsak a növényzet lángol, hanem a talajt borító szerves anyag, a tőzeg is, amelyből hatalmas mennyiségű metán, a széndioxidnál 21-szer erősebb üveghatású gáz szabadul fel. A helyzet folyamatosan romlik, ahogy Indonéziában egyre növekszik a természettől elhódított területek mérete. Ráadásul az egyszer már felégetett föld egyre szárazabb lesz, így a következő szezonokban könnyebben kap lángra. A 2015-ös természeti katasztrófa súlyosabb lehet, mint az eddigi rekorder 1997-es szezon, amikor 9 milliárd dollárnyi környezeti kár keletkezett. 

AFP PHOTO / BORNEO ORANGUTAN SURVIVAL FOUNDATION (BOSF) / INDRAYANA

Orángutánok ma már csak Szumátrán és Borneón élnek, éppen azon a két szigeten, ahol a legtöbb tűz ég. Környezetvédő szervezetek szerint a világ orángutánpopulációjának egyharmadát veszélyeztetik a lángok, de van olyan indonéz nemzeti park, ahol az orángutánok több mint fele kipusztult az erdőirtás következtében.

   TOVÁBBI DRÁMAI KÉPEK A 444 GALÉRIÁJÁBAN >>>

A tragikus 2015-ös helyzetért részben az El Niño felel. Ez a globális környezeti-meteorológiai jelenség következtében Délkelet-Ázsiában az idén különösen kevés csapadék esett, ami segíti a tüzek keletkezését és terjedését. Az indonéz hatóságok szerint november végéig nem is számíthatunk olyan csapadékra, ami kioltaná a tüzeket.  Október végéig az indonéz tüzek következtében annyi üvegházhatású gáz került a levegőbe. mint amennyit a japán gazdaság egy teljes év alatt termel. Ami ennél is megdöbbentőbb: 2015 őszének szinte minden egyes napján az indonéz tüzek több szennyezőanyagot juttattak az atmoszférába, mint a világ második legnagyobb szennyezője (Kína után), az USA.  

A tűz, és a mindig északnak, Szingapúr és a Maláj-félsziget felé szálló füst már évtizedek óta minden évben súlyos gondot okoz.  Bár a tüzek Indonéziában égnek hatásukat Délkelet-Ázsiában sokfelé érezni. A legrosszabb a helyzet az indonéz szigetvilág közelében, Szingapúrban és Malajziában. Az utóbbi fővárosában, Kuala Lumpurban az utóbbi hetekben voltak olyan napok, amikor a látótávolság 400 méter alá csökkent.

A tüzeknek köszönhetően Délkelet-Ázsiában eddig legalább félmillióan kaptak el valamilyen légúti megbetegedést. A sűrű füst ellen sokan semmivel nem védekeznek, akik meg igen, azok sok esetben teljesen haszontalan szűrőmaszkokat használnak. Sok indonéz kórházban már palackból lehet tiszta levegőt szívni. A szennyezett levegő miatt az érintett országokban számtalan iskolát és egyéb közintézményt kellett hosszabb-rövidebb időre bezárni. Csak Malajziában 1,5 millió diákot érintetttek a bezárások. A régióban sok repülőtér forgalmát is szüneteltetni kellett. 

A füst távoli vidékeken, a Fülöp-szigeteken és Thaiföldön is katasztrofális hatással van a levegő minőségére.

FRISSÍTÉS 2015 10 31: 
Kiadós esőzés után már legalább az eget látják Délkelet-Ázsia lakói, akik hónapok óta élnek példátlanul szennyezett levegőben – írja a The Guardian. Az indonéz erdőégetésekkel három hét alatt annyi szén-dioxidot juttattak a levegőbe, mint amennyi Németország éves kibocsátása  Szén-dioxid-bombává alakult át Indonézia 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás