A rovat kizárólagos támogatója

Budapest. A Parlamenttől nem messze, a Balassi Bálint utca Olimpia Parkkal határos része. Egy bankfiók, ami nem is annak látszik, pedig az is – igaz “közösségi pontnak hívják. Üveg helyett növényfalak, minifák és kávéillat. És akkor ki intézi a banki ügyeimet?

Hát, ez a kávézó tényleg nagyon jól néz ki. És hol a bankfiók, a szomszéd helyiségben? Ez volt az első, teljesen őszinte reakcióm, amikor beléptem a MagNet Bank alaposan megújult fiókjába a Balassi Bálint utcában. Aztán leesett az állam, amikor kiderült, hogy nincs szomszéd helyiség: a fair trade kávézó és a bankfiók határai tényleg teljesen elmosódtak, egy légtérben zajlik minden. Persze tudtam, hogy valami forradalmian új ötlettel álltak elő, de önmagában már az is annak tűnt, hogy egy bank külön kávézót alakít ki, ahová ügyintézés előtt vagy után be lehet térni. Azonban itt ennél sokkal többről van szó.

Teljesen eltűnt az alkalmazottak és az ügyfelek között húzódó, őket elválasztó pult – helyette barátságos környezetben, egyenrangú felekként, fesztelen hangulatban lehet ügyeket intézni. A banki kollégák és vendégeik közös képernyőt néznek egy laptopon, melynek során az ügyfelek egyúttal megtanulhatják maguk intézni a NetBankon indítható tranzakciók többségét. A nem mindennapi koncepció a MagNet Bank vezérigazgató-helyettesének, Pozsonyi Gábornak az ötlete volt. Ő tudatosan nem is használja rá a bankfiók kifejezést, inkább Közösségi Pontnak nevezi. Olyan helyet akart létrehozni, ahol nemcsak a pénzügyek intézése jelent valódi és újszerű élményt, de pusztán egy kávéra is bárki betérhet – akár a gyerekei társaságában, miután már átfáztak a szomszédos Olimpia Park játszóterén.

Az enteriőrt Nikoletti Petra és a Térkultúra csapata tervezte, akik fiatalos, innovatív teret hoztak létre egyedi design bútorokkal, és segítettek abban is, hogy a helyszínen a banki és kávézó zónák organikus egységet alkossanak. Ahogy az én példám is mutatja, tökéletes munkát végeztek. A zöldfal mellett szokatlan módon élő fákat is elhelyeztek a kávézóban, valamint az utcafronton is ültettek két magas kőrist a környékbeli közösség számára. Különlegesség az is, hogy a székek többsége újrahasznosított PET palackokból készült, összesen 2220 darabból. A gyerekek számára pedig szintén formabontó játéksarkot alakítottak ki. Mellesleg a MagNet többi fiókjához hasonlóan a Belvárosi Közösségi Pont is kutyabarát helyszín, így a négylábúakat is örömmel fogadják mind a bank, mind pedig az kávézó dolgozói. További információk és fotók >>>

És hogy mit keres a kávézó szuperhős a falon?

A Közösségi Bank társadalmi hitvallása jelenik meg a térben, amely szerint a világot mi hétköznapi hősök tudjuk megváltani egy-egy paradigmaváltással. Tisztában vagyunk azzal, hogy egy közösség miként formálhatja át a környezetét, így a mi felelősségünk is, hogy fel tudunk-e kínálni olyan társadalmi kezdeményezéseket, amelyekhez jó kapcsolódni. A Balassi Bálint utca 9-11  helyszínünkön például minden tízedik kávé egy segítő ajándékot jelent a vendégek számára, melyet magukkal vihetnek, és átadhatnak egy nehezebb sorsú embertársuknak. A becsületkasszás rendszerben értékesített almából befolyt támogatások pedig a hónap civil szervezetét segítik minden alkalommal.

Kapcsolódó anyagok:

Mit keres egy kávézó szuperhős a bankban?

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás