A rovat kizárólagos támogatója

Négyszer annyian lettek, mint kellene, már a helyiekre támadnak, Brüsszel tehetetlen. Arról nem is beszélve, hogy teljesen elfogadhatatlanok a kvóták, az EU pedig eddig nem akart tudomást venni az áldozatokról.

Miközben Európa a menekültválsággal és a terrorizmus fenyegetésével néz szembe, az erdélyi Hargita megyének is megvan a maga problémája: mégpedig a medvékkel. Hargita Megye Tanácsának Elemző Csoportja, ne szépítsünk, enyhén medveellenesnek tűnő infografikákon foglalta össze, szerintük mi is a baj az állatokkal.

Egy tanulmány szerint Hargita megyében 340 lenne a medvék optimális száma, ezzel szemben a vadásztársulatok becslései szerint ennél 1010-zel több egyed él. Vagyis négyszer annyi medve van már a megyében, mint amennyi optimális lenne. A medvék lakott területekre szorulnak, élelemszerzési körútjaikon gyakran találkoznak az emberrel, és bár a legtöbb alkalommal elmenekülnek, számos esetben támadással végződik a találkozás. Károkat okoznak a gazdáknak, amiknek csak töredékét, és azt is túl lassan téríti meg az állam.

A 2013-14-ben regisztrált 745 eset csupán 25%-át hagyták jóvá kártérítésre, Hargitában is csupán a káresetek 46%-át.

A medvék egyre agresszívebbek és kártékonyabbak.

2014-ben az előző évhez képest majdnem megkétszereződött a medvék okozta, bejelentett károk száma.
A vadásztársaságok és az állami szervek alulbecsülik a medvék számát, mesterségesen elfedve a probléma méretét.

És akkor ott vannak még a kvóták!
A román szakminisztérium minden évben rendeletben határozza meg a vadászati kvótákat, azaz hogy hány medvét lehet kilőni. A kvóták aránytalanul sújtják Hargitát, hiszen míg a tavalyi idényben Temes megyében a medvelétszám 16%-át hagyták jóvá kilövésre, Hargita megyében csupán 3,9%-át.

Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke (mondhatnánk úgy is, Orbán Viktorja) többször szót emelt a probléma orvoslásáért, és Brüsszelben lobbizik például azért, hogy a Natura2000-es stratégia hároméves felülvizsgálatáról szóló jelentésbe a medvék emberi áldozatairól szóló rész is bekerüljön. 2013-ban kettő, 2014-ben 15, 2015-ben eddig pedig 8 bejelentett medvetámadás okozta sérülésről tudunk. A számok meglehetősen aggasztóak, ez mindenki számára világos.

Szó szerinti idézet következik: "Az elöljáró november 20-án a Régiók Bizottsága Környezetvédelem, éghajlatváltozás és energiaügy szakbizottsága (ENVE) ülésén kérte az Európai Néppárt frakcióját, hogy tegyen további intézkedéseket a medvekérdés orvoslása érdekében". A megoldást hátráltatja, hogy az Európai Unió csupán környezetvédelmi problémaként tekint a medvekérdésre, és így persze, hogy képtelen megvédeni az állampolgárait- írta az index.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás