A rovat kizárólagos támogatója

Az oroszok Bangladesnek is építenek atomerőművet, ráadásul mindjárt kettőt is. És hitelt is adnak a projektre, éppúgy, mint Paks 2 esetében.

A beruházásról szóló szerződést Banglades állami atomenergiaügyi bizottsága írta alá a Roszatom orosz állami atomenergetikai konszernnel. A dokumentum két, egyenként 1200 megawatt teljesítményű erőmű megépítéséről szól (ugyanilyen teljesítményű blokkok építéséről van szó Pakson is) . A két projekt összesen 12,65 milliárd dollárba (1 dollár = 288 forint) kerül.

Az építési munkálatokat jövő év elején kezdik meg a bangladesi fővárostól 160 kilométerre fekvő Ruppur mellett. A projekt költségeinek közel 90 százalékát Oroszország finanszírozza, a kölcsön – amelynek a kamata a Libor plusz 1,75 szálék – visszafizetését 28 éven belül, 10 év türelmi idővel vállalta a bangladesi fél. A tervek szerint az első erőművet 2022-ig, a másodikat 2023-ig helyezik működésbe.

A bangladesi pénzügyminiszter közölte, az újgenerációs reaktorok élettartama 60 év, amit további 20 évvel meg lehet hosszabbítani. A megegyezés alapján a Roszatom üzemelteti az erőműveket az első évben, ez idő alatt a nukleáris üzemanyag költségeit is magára vállalja. Az orosz atombiznisz szárnyalni látszik. Pár napja jelentették be, hogy Oroszország Iránban is épít két atomreaktort. (MTI/vs.hu)

  Egyetlen év alatt több mint tízszeresére nőtt az az összeg, amit Oroszország nukleáris befektetésekre költ, fedezte fel még myáron a Vocativ. A legnagyobb tendert a Paks 2-ben érintett Roszatom írta ki.  Dagad az orosz nukleáris ipar.


 

Rossz atom a Roszatom?

Rossz atom a Roszatom?

Nem a megawattokról és a költségekről kellett volna beszélni a társadalmi vitában, hanem arról, hogy Magyarország lakossága vállalja-e a paksi atomerőmű új blokkjainak építésével és a következményekkel járó kockázatot – mondta Szegfalvi Zsolt, a Greenpeace Magyarország igazgatója „A Roszatom kockázatai” című tanulmányukat bemutató sajtótájékoztatón.

A nukleáris energia használata még normál működési körülmények között is kockázatot jelent, hiszen nem tekinthetünk el a környezetszennyezéstől, a nagy aktivitású radioaktív hulladék elhelyezésének vagy az úgynevezett újrahasznosításnak, szakszóval a reprocesszálásnak a körülményeitől – indokolta a környezetvédő szervezet igazgatója bevezetőjében a tanulmány elkészítésnek szükségességét.

 

Kapcsolódó anyagok:

Paks2: Putyin számára lopnak

A korrupció Paks II-nél is biztonsági kockázat

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás