A rovat kizárólagos támogatója

Az emberiség egyik legnagyobb környezetvédelmi problémája a sok műanyag termék, kiváltképpen a műanyag zacskók. A fogyasztók javarésze minden egyes vásárlásnál új zacskót vásárol, ahelyett, hogy a korábban megvett, otthon a szekrény alján lapuló bevásárlótáskát használná. Ezer évig is szennyezhet egy kidobott nejlonszatyor!

Az Európai Unió friss irányelve alapján a tagországoknak 2019 végére meg kell felezniük a műanyag zacskók éves felhasználását vagy fizettetniük kell a fogyasztókkal értük. Hölvényi György, az irányelv néppárti felelősének elmondása alapján jelenleg Magyarországon az egy főre jutó nejlonzacskó felhasználás 30 darab. Ez nem tűnik soknak, de ha beszorozzuk az ország lakosságával, akkor az közel 300 millió zacskót jelent.

Egy másik kimutatás szerint Magyarországon egy nap alatt 1 millió műanyag zacskó fogy.

A világban összesen gyártott műanyag zacskók 80%-át Európában használjuk, az Euroactive 2015-ös adata szerint Európában évente 100 milliárd műanyag zacskó kerül piacra. Az Earth Policy Institute kimutatásából pedig az derül ki, hogy világszerte 1 milliárd műanyag zacskót gyártanak le évente, és 2 millió műanyag zacskót vásárolnak meg percenként.

A műanyag zacskók leginkább azért veszélyesek, mert nem vagy csak lassan bomlanak le, és mivel még mindig sokan a szemetesbe dobják ahelyett, hogy szelektív kukába tennék, a kidobott zacskók akár 200-1000 évig szennyezhetik a bolygónkat.

De mit tehetünk azért, hogy ne kerüljön még több műanyag zacskó forgalomba?

Gondolkozzunk, tervezzünk! Erről is szól a Médiaunió 2016-os kampánya, aminek a fősora a Nem nehéz… Mielőtt elmegyünk vásárolni jusson eszünkbe, hogy rengeteg zacskó lapulhat már így is az otthonunkban.

Az Európai Bizottság kimutatása alapján egy zacskót átlagban 20 percig használunk és a zacskók 90%-át csak egyszer használjuk fel.

Amikor bevásárolni megy, a következőkre figyeljen!

1. Vigyen magával bevásárlótáskát!

2. Mindig legyen a táskákájában összehajtható bevásárló táska, ilyet már sok helyen lehet kapni és fillérekbe kerül.

3. Ha nincsen Önnél táska, akkor se műanyag zacskót vegyen, hanem újra felhasználható és újra hasznosítható, időtálló bevásárlótáskát!

4. Ha mégis műanyag táskát vesz, és később már nincs rá szüksége, a SZELEKTÍV kukába dobja!

 

A Médiaunió 2016-os kampányának célja, hogy megértesse az emberekkel egyéni felelősségüket a Föld szennyezésében, és, hogy döntéseikben szemponttá váljon a környezetvédelem. „A környezet védelme egyáltalán nem ördöngősség, nem bonyolult feladat, amely meghaladná bárki erejét. Olyan pofonegyszerű döntéseket kell csak meghozni, hogy „nem veszem meg a nyolcadik pöttyös ruhát, nem pazarlom az áramot, viszek táskát a bevásárláshoz és szelektíven gyűjtöm a hulladékot” – mondta Novák Péter, az idei kampány nagykövete.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás