A rovat kizárólagos támogatója

David Attenborough egy interjúban viccelt azzal, hogy az olyan jelöltek kiiktatására, mint a republikánus Donald Trump a legjobb mód, ha lelőjük. Ezzel egy kiélezett politikai helyzetre hívta fel a figyelmet, mely a mézes-mázos felszín mögött rejtőzködik. A veterán természettudós, dokumentumfilmes kritizálta a republikánus elnökjelölt azon állítását, miszerint a klímaváltozás egy nem létező dolog.

Véleménye szerint az Egyesült Királyság „Brexit”-je is egy meggondolatlan népszavazás eredménye volt. Az idén 90 éves Davidet – aki a napokban tért vissza a BBC képernyőjére Föld bolygó II. című műsorával – a mostanában aktuális ügyekről kérdezte Emily Maitlis, a Newsnight hostban.

Többek közt megkérdezték tőle, mit gondol arról, ha az amerikaiak megválasztanak egy olyan elnököt, aki szerint a klímaváltozás csak egy kínai hoax. David mélyen a tenyerébe temette arcát… „Nos, ezen már a korábbi elnökökkel is átmentünk – mind egyenlően bűnösek voltak – de mi más alternatívánk van? Van bármi kontrolunk vagy befolyásunk az amerikai választások felett? Természetesen nincs.” – mondta David Attenborough. Így hát egy másik drasztikus megoldást javasolt: „Lelőhetjük. Ez nem is lenne rossz ötlet…” Csak vicc, mondta David, akit nemrég hívott meg Obama a Fehér Házba, hogy együtt vitassák meg a bolygó jövőjét.
 

Clinton vs Trump – zöldebb kontra antizöld

Clinton vs Trump - zöldebb kontra antizöld

Pár nap múlva eldől, hogy a demokrata Hillary Clinton, vagy a republikánus Donald Trump lesz az USA következő elnöke. Csak az atomenergiában értenek egyet. Az ország jövőbeli energiapolitikája, illetve az egyes energiahordozók világpiaci árának alakulása szempontjából viszont nagyon nem mindegy, hogy melyik jelölt kerül ki végül győztesen kettejük párharcából.

Trump augusztusban még ragyogott a lelkesedéstől, amikor Hilary Clinton elégedetlen aktivisták általi meggyilkolását javasolta. „Sajnálom, hogy Clarkson elment, jó volt, hogy van egy hang, aki felszólal a rendszer ellen.” – mondta David.

 

A „Brexit” miatt bekövetkezett zűrzavar egy szükségtelen népszavazás eredménye

David szintén összemérte a politika Donald Trump általi kizsákmányolását a Brexit megszavazásával. Úgy véli: „Össze van zavarodva minden, nemde? A politikában és a parlamentáris demokráciában egyaránt. Úgy értem, ezért tartunk ott, ahol, most a Brexittel, vagy tévednék?”
Davidet Attenborought megkérdezték: „Valóban élni akarunk egy ilyen típusú népszavazással? Mit értünk azon a parlamentáris demokrácián, ami bizonyos abban, hogy embereket bízunk meg azzal, – mivel feltehetően bölcsebbek nálunk- hogy a nehéz kérdésekben helyettünk, a mi szavazatunkkal éljenek?” David Attenborough vitatja Michael Gove véleményét, aki kikérte magának a kampány során: „elég szakértőnk volt már”, akik „katasztrofálisak voltak”.

A jelenleg zajló bevándorlás tekintetében így vélekedett: „Mint, ahogy azt tudjuk, nagyon könnyű toleránsnak lenni a kisebbséggel szemben, amíg nem lesz belőlük többség és egyszer csak magunkat találjuk már kisebbségben.” David önmagát ismételve kijelentette, hogy az emberi populáció növekedése a legalapvetőbb probléma, mellyel a világnak szembe kell néznie. Ellene van „azon emberi jogokba való beleavatkozásba, mely a gyermekvállalást szabályozná… viszont ki kell használnunk minden adandó lehetőséget, hogy az embereket ráébresszük, (ne tegyék)”

Megkérdezték tőle: „Miért van városi bűnözés? Miért vannak ezek a problémák a bevándorlással? Miért fogyunk ki ételkészleteinkből és miért szennyezzük a Földet? Minden egyes kérdés ugyan ahhoz vezet… mert túl sokan vagyunk.”



David Attenborough új mozija A Föld bolygó II.
, amit 3 évig forgattak 40 országban, egy új technológiát felhasználva mutatja be a nézőknek a hópárducok életétől kezdve a világ legnagyobb állszíjas pingvin kolóniájának életét. A sorozat a rettenthetetlen Daviddel kezdődik, aki 2 mérföldes magasságban repül a svájci Alpokban.

David Attenborough elmúlt 90 éves, és még mindig az ő narrációjával adnak el természetfilmet a BBC-n. Hamarosan itt a Bolygónk, a Föld hatrészes, csúcstechnológiával megtámogatott folytatása, az unikornis.hu pedig megpróbáltuk összeszedni, miért akkora szenzáció, hogy a legendás tévés és természettudós jól ismert hangját ismét hallhatjuk.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás