A rovat kizárólagos támogatója

A trafikmutyihoz hasonlóan a kormány lenyúlt egy teljes iparágat, mert jó bevételi forrást látott benne – csakhogy itt nagyobb baj lehet a pénzelvonásból és a szakmai alkalmatlanságból, mintha hiányzik a mentolos szofi.

A kormány maga is bevallja, hogy katasztrofális a helyzet a hulladékelszállításban, hiszen a katasztrófavédelem segítségét kéri. Mert bár természetesen a katasztrófavédelem feladata megszervezni a szemétszállítást katasztrófahelyzetben, de jelenleg ez nem valamiféle elháríthatatlan természeti csapás, hanem pusztán a kormányzati makacsság és az állami cég tehetetlensége miatt állt elő.

A kukaholding – ma érvényes hivatalos nevén a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő (NHKV) Zrt. – ugyanis egy feneketlen kút, ahol számolatlanul tűnnek el a kormányzati milliárdok és a lakossági befizetések, miközben a szolgáltatást ténylegesen végzők nem kapják meg a szolgáltatási díjat, így már nem képesek elvinni a szemetet. És bár a kormány a szolgáltatókra mutogat – nem jól gazdálkodnak – közben a holdingnál nem egyszerűen többmilliárdos a hiány, de nem is tudják megmondani, hogy valójában mennyi, valahol 7 és 15 milliárd forint között lehet.

 Az NKHV Zrt-nél ezért sajtóinformációk szerint a könyvvizsgálók nem hajlandók a nevüket adni a vállalat éves beszámolójához.

Mindeközben az Mno.hu Közbeszerzési Értesítőben megjelent hirdetmények alapján készített összesítése alapján eddig több mint 735 millió forint közpénzt adott a kormányzat a kukaholding országos számlázási rendszerére, ami a sok hónapos csúszás ellenére még mindig nem működik. Nem mellesleg a Zrt. informatikai és számlázási rendszer közbeszerzésein többségében Garancsi Istvánhoz köthető cégek nyerték el a sokmilliós állami megbízásokat.

A trafikmutyihoz hasonlóan a kormány lenyúlt egy teljes iparágat, mert a saját vállalkozói holdudvarát szerette volna „feltőkésíteni”, így tönkretettek egy korábban már többé-kevésbé működő rendszert.

2003-tól a termékdíjat azok a gyártó cégek fizették, akik nem teljesítették a különböző (környezetvédelmi) elvárásokat. A kibocsátók létrehozhattak koordináló szervezeteket, amelyek a kibocsátók által fizetett termékdíj jellemzően feléért megszervezték az előírt hulladékmennyiségek begyűjtését és hasznosítását. A kibocsátó fizetett a koordináló szervezetnek piaci alapon, a koordináló szervezet fizetett a hulladékkezelőnek szintén, így az állam egyetlen forint hozzáadása nélkül teljesítette a hasznosítási kötelezettségeket. Ez már lényegében az európai modell volt, az unió 27 országából 25-ben ilyen jellegű rendszer működik most is. Előnyös volt, mert a gyártók egyrészt tervezni tudtak ezzel a költséggel, akár már az új termékek kialakításától. Másrészt érdekeltek voltak abban, hogy minél kevesebb hulladékot gyártsanak, illetve a koordináló cégeken keresztül abban is, hogy a lehető leghatékonyabban hasznosítsák ezeket. Az összegyűjtött mennyiség aránya fokozatosan növekedett, miközben a díjak a koordinálók közti verseny hatására csökkentek.

Ez a rendszer 2011. végéig működött. A kormány egy 2011. évi törvénnyel saját kezébe vette az irányítást, azaz gyakorlatilag államosított egy 25 milliárd forintos iparágat, és egy lépésben a háromszorosára emelte a fizetendő díjakat. A hulladékgazdálkodási szektort államosították, a nem állami közszolgáltatókat betiltották, az átszervezés óta csak önkormányzati tulajdonú nonprofit cégek végezhetik a lakossági hulladékgyűjtést.

A jelentősen megnövekedett és tervezhetetlen termékdíjakat végső soron a fogyasztók fizetik meg,   a megszűnő magyar hulladékgazdálkodó vállalatoknak pedig a dolgozói kerültek az utcára.

A rezsicsökkentés miatt az önkormányzati tulajdonú cégek által beszedhető díjakat befagyasztották, miközben az ő terheiket (pl. hulladéklerakási díj) viszont növelték. Az elvileg non-profit közszolgáltatók a rezsicsökkentéssel és az újabban felmerülő egyéb díjakkal nagyon nehéz helyzetbe kerültek. Az útdíjat, a felügyeleti vagy hulladéklerakási díjat nem háríthatták át a fogyasztókra. Viszont legálisan pluszpénzt csak a területükön még több szelektív hulladék begyűjtésével szerezhettek, amiből viszont annyit szinte sehol sem lehetett gyűjteni, hogy akár csak a fentieket kigazdálkodják. Emiatt a közszolgáltatók többsége alulfinanszírozottá vált, évek óta pénzügyi gondokkal küzd, nem tudja felújítani amortizálódó eszközállományát.

A rezsicsökkentésnél lefelé nivelláltak, az alacsony költségű régiók áraihoz, ez a régiók többségében veszteséget okozott. Ehhez jött ráadásnak a kukaholding, ami nem birkózott meg a számlázás es a díjtovábbítás feladatával, a bejövő pénzt nem kezelik átláthatóan (szóval nem tudjuk, hol van). Az igazi veszély nem csak a hulladékkezelés összeomlása, hanem az is, hogy százmilliárdokat kell visszafizetnünk az EU-nak. Ezek a hulladékkezelési rendszerek uniós támogatásból épültek (az FKF is milliárdos támogatást kapott). A pénzért cserébe önfenntartó működést es költség alapú díjakat, a szennyező fizet elv betartását ígértük.

Amikor a rezsicsökkentésre gondolunk, azt is érdemes számításba venni, hogy hiába nem enged belőle a kormány, ha központi forrásból pénzt tesznek a rendszerbe, akkor ugyanott vagyunk – a költségvetésből átcsoportosított pénzt is lakosság állja, csak éppen nem szemétdíj, hanem a befizetett adók formájában.

 Most bejelentették, hogy 24,5 milliárdot vonnak el más minisztériumoktól, ahelyett, hogy kifizetné a kukaholding a szolgáltatóknak, ami jár.

A lakossági díjak beszedése ugyanis átkerült a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt-hez, ami a beszedett pénzből visszaosztja a szolgáltatóknak az általa kiszámolt szolgáltatási díjat, de gyakran késedelmesen. Az FKF tavaly 10 milliárdot nem kapott meg idejében, idén 13 milliárddal tartozik neki a kukaholding, ezért a működőképesség határán táncol és kritikus létszámhiánnyal küzd.

Az ágazati közszolgáltatók többsége állandóan csőd-közeli állapotban van. Emiatt fordul elő időről időre, hogy bizonyos területeken akadozik a szemétszállítás. Első lépésben a zöldhulladék és a szelektív hulladék elszállítását halogatják, ritkítják. Ez egy idő után elveszti hatékonyságát, hiszen a megtelt szelektív gyűjtők után a kommunális gyűjtőbe fogják rakni az emberek az újrahasznosítható hulladékot is, ami elképesztő pazarlás.

Az újrahasznosítható hulladékok ugyanis piaci értékkel és így piaci árral rendelkező termékek. Jelenleg több ilyen termék körforgása önfenntartó lenne – azaz tisztán piaci viszonyok mellett is megérné újrahasznosítani –, és a technológiai fejlődéssel ez a kör a folyamatosan bővül.

A kukaholding harmadik fontos funkciója egyébként a hulladék haszonanyag koordinációja lenne, de információink szerint itt is az átláthatatlan lenyúlások rendszere körvonalazódik. A törvény értelmében a közszolgáltatók által gyűjtött szelektív szemét tulajdonosa a kukaholding, és mint ilyen, saját hatáskörben döntheti el, mely hulladékgazdálkodásból élő vállalkozásoknak adja el az újrahasznosítható anyagokat. Erre a tervek szerint pályázati rendszert alakítanak ki, amelyben csak azok a cégek vehetnek részt, amelyek előbb átesnek egy regisztrációs/minősítési procedúrán, ez zajlik jelenleg. A jogbiztonsággal kapcsolatos aggodalmakat erősíti, hogy a minősítés során több tucat, akár évtizedes fennállású szerződést szüntettek meg egy tollvonással. Az indoklást sok esetben nem értették az érintettek, azonban úgy tűnik, semmiféle jogorvoslati lehetőség nincs beiktatva a rendszerbe ilyen esetekre. Tehát egy profitorientált állami cég hatóságként működik.

Az állam szerepe ebben a rendszerben elvileg az volna, hogy olyan szabályozást alkosson, amely a potenciális hulladékok gyártóit a minél inkább környezetbarát megoldásokra ösztönzi a lehető legolcsóbban. A kormányzat azonban nem látja a környezetvédelmi felelősségét, az élhető és egészséges jövőt eladja pár milliárdnyi zsebre rakható közpénzért miközben közegészségügyi veszélybe sodorja a lakosságot.

 A Országos Hulladékgazdálkodási Közszolgáltatási Cselekvési Terv totális hátraarc az uniós irányhoz képest, tízmilliárdokat ölne szemétégetésbe a kormány. Jávor Benedek vizsgálódásai nyomán derült fény arra is, hogy a csepeli szennyvíztisztító iszapját egy égetűművel tervezik kezelni, ami szembemegy az uniós irányelvekkel. Látjuk azt is, hogy a fideszesek nem szavazták meg az egyszer használatos műanyagok betiltásáról szóló EU-s jogszabálytervezetet, amelyet 87 százalékos többséggel fogadtak el az Európai Parlamentben.

Az egyik legfontosabb környezetgazdálkodási szegmensben komoly jogbizonytalanság jött létre, ráadásul biztos, hogy a kitűzött hulladékhasznosítási szinteket sem fogjuk hozni, várhatóan később is csak jóval drágábban, és addig is büntet minket az EU.

A növekvő városi hulladékhegyek pedig tovább fenyegethetik az amúgy is a határértéken billegő patkánymentes állapotot.
Adatigényléseim során  – írta V. Naszály Márta – megkaptam a patkánymentesítést végző új budapesti konzorcium egyik tagjának szerződését Szeged város önkormányzatával. Az derült ki, hogy ott 12 helyszínen kell havonta ill. negyedévente egyszer patkányirtást végezniük. Ez nem budapesti lépték, így kérdéses számomra, hogy a cég gyakorlatát és kapacitását tekintve alkalmas-e Budapest patkánymentes állapotának fenntartására.  Az előző és a jelenlegi időszakok összehasonlítása érdekében további adatokat kértem ki a Fővárosi Kormányhivataltól. Bízom benne, hogy kiderül, összefüggésben van-e a növekvő patkánypopuláció a szolgáltató váltással és hogy bízhatunk-e abban, hogy az új szolgáltató úrrá lesz az invázión. Az a célom, hogy visszaálljon Budapest patkánymentes állapota.

Tehát miközben a kormány képzelt ellenségei ellen küzd, Budapestet ellepik a patkányok és a szeméthegyek.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás