A rovat kizárólagos támogatója
Forrás: greenfo/MTI

Az LMP ragaszkodik ahhoz, hogy tegyék nyilvánossá az állami földbérleti pályázatokat és azok pontozását – jelentette ki ma budapesti sajtótájékoztatóján Szabó Rebeka. A politikus arra hívta fel a figyelmet, hogy Bács-Kiskun megyében 36 pályázatból 26-ot két család nyert el.

A képviselő, aki a közelmúltban áttekintette a Bács-Kiskun megyei állami földbérleti pályázatokat, elmondta, újabb bizonyítékát találták annak, hogy nem igazak azok a kormányzati kijelentések, amelyek szerint a családi gazdálkodóknak és az állattartóknak adják bérbe az állami földeket. Szavai szerint ezek a területek vagy országos fideszes kötődéssel vagy jó helyi kapcsolatokkal rendelkező emberekhez jutnak.

A politikus arra hívta fel a figyelmet, hogy Bács-Kiskun megyében a 36 érvényesen zárult állami földpályázatból 26-ot két, egymással üzleti kapcsolatban álló család nyert meg. Hangsúlyozta, hogy ezeknek a családoknak sem szakirányú végzettségük, sem állataik nincsenek, egyikük ráadásul gazdálkodási tapasztalatokkal sem rendelkezik. Megjegyezte, hogy a velük szemben induló, vesztesnek nyilvánított pályázóknak viszont vannak állataik és reális gazdasági és üzleti vállalásokat tettek.

A pályázatok alapján úgy tűnik, hogy van olyan jelentkező „aki ha a három kismalac című mesét nyújtja be, a szubjektív pontozási rendszer miatt maximális pontot kap rá” – jelentette ki. A képviselő szerint mindez alátámasztja azt, hogy rossz úton jár az állami földbérletpályázat, mert vannak olyan települések, ahol az összes környékbeli földet egy-egy meghatározott érdekcsoport viszi el.

Az LMP azt akarja, hogy mind a pályázatokat, mind azok pontozását hozzák nyilvánosságra – jelentette ki. Hozzátette, egyúttal azt is kérik, hogy az egész pályázati rendszert vonják vissza és jövőre egy szakmailag megalapozott kiírás alapján hirdessék meg az állami földeket – mondta zárásként.
Arra kérdésre, hogy az általa említett családok tudomása szerint rendelkeznek-e fideszes vagy kormányzati kapcsolatokkal, azt felelte, ezt személy szerint nem tudja, de önmagában már az is aggályos, hogy 36-ból 26 pályázatot egy gazdasági érdekcsoport vitt el. Hozzátette, az sem sokkal jobb, ha „helyi kiskirályok” viszik el a földeket, mert nem valósul meg az, a kormányzat által kommunikált cél, amely szerint a helyben lakó állattartó gazdálkodók megerősítésével kell fellendíteni a helyi gazdaságokat és a vidéket.

 

Kapcsolódó anyagok:

Helyzetkép a magyar termőföld védelméért

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás