A rovat kizárólagos támogatója

„A Roszatom egy rendkívül megbízható partner, és semmi okunk nincs arra, hogy aggódjunk. Nekem legutóbb decemberben Alekszandr Novak miniszter úr azt mondta, biztosak lehetünk abban, hogy a Roszatom minden tekintetben tartja a vállalásait” – mondta Szijjártó Péter a Világgazdaságnak.

Oroszországnak meghatározó szerepe lesz a jövőben is Közép-Európa energiabiztonságának megteremtésében, amiről szó lesz Vlagyimir Putyin orosz elnök magyarországi látogatásán is – mondta a Világgazdaságnak Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Szerinte a paksi bővítést semmi sem veszélyezteti, a Déli Áramlat lemondása után viszont új gázvezeték építése után kell nézni. A miniszter az amerikai–magyar kapcsolatok javulását várja.

 – Várható e jelentős gazdasági bejelentés Vlagyimir Putyin orosz elnök közelgő magyarországi látogatásán?

– Egészen biztosan napirenden lesznek a gazdasági kérdések, mert a kétoldalú kereskedelem jelentős mértékben visszaesett. Nekünk most annak a lehetőségét kell folyamatosan vizsgálnunk – és erre vonatozóan már születtek is előterjesztések –, hogy a kétoldalú gazdasági együttműködést hogyan tudjuk újradinamizálni. Azt nem tudom, hogy megállapodások születnek-e, de napirenden lesz ez a kérdés, az biztos.

– Napirenden lesznek-e az energiával, így a paksi atomerőmű bővítésével és a Déli Áramlat leállításával kapcsolatos kérdések is?

– Közép-Európában az energiabiztonság az egyik legégetőbb kérdés. A Déli Áramlat lemondása Magyarországot és az egész térséget nehéz helyzetbe hozta. Közép-Európában az energiabiztonság szempontjából a legfontosabb a diverzifikáció az útvonalak és a források tekintetében is. Értettük azokat a kritikákat, amelyek szerint a Déli Áramlat csak az útvonalak diverzifikációja, de szerintünk ez már önmagában a beruházás mellett szólt. Persze a legjobb az lenne, ha lenne egy új projekt, amely a források és az útvonalak diverzifikációját jelentené egyszerre; ilyen lett volna a Nabucco, de ez rajtunk kívülálló okok miatt elesett.

Az egyik kérdés az, hogy a Déli Áramlatba szánt, de most Törökországba szállítani szándékozott gáz el tud-e jutni Közép-Európába, és ha igen, akkor milyen mennyiségben. Erről már tárgyaltam december 22-én Alekszandr Novak energiaügyi miniszterrel Moszkvában, aki arról tájékoztatott, hogy létre fog jönni egy regionális elosztó központ még török oldalon, de a görög határ közelében. Így az EU-hoz már nagyon közel lesz a vezeték, és ha Görögországnál ez a gáz be tud lépni az unióba, akkor meg kell vizsgálni, hogy miként juthat el Közép-Európába, így hozzánk is. Adná magát egy görög–macedón–szerb útvonal, amelyről a szerb és a macedón külügyminiszterrel már egyeztettem is. A szerb külügyminiszter február 10–11-én érkezik Budapestre. Az említett projektek azonban egyelőre csak papíron léteznek. Nagyon komoly infrastrukturális és technológia fejlesztések kellenek, márpedig a térségbeli országok nem képesek önmagukban ezeket a beruházásokat finanszírozni. Szükségünk van finanszírozási segítségre. Az EU támogatására számítunk, mert Közép-Európa energiabiztonsága európai kérdés, európai felelősség is egyben. Szerepet kell vállalnia az uniónak abban, hogy Közép-Európa energiabiztonsága terén miként tudunk előrelépni.  Azt már tudjuk a Déli Áramlat kapcsán, hogy mi az, amit nem tartanak helyesnek, most azt kellene tudni, mit tartanak jónak. Február 9-én lehet előrelépés a kérdésben, Maros Sefcovic, az Európai Bizottság energiaügyekért felelős alelnöke akkora hívta össze azokat az országokat, amelyek érdekeltek lehetnek ezekben a projektekben, és Szófiában meg fogjuk vitatni, hogy milyen lehetőségek vannak műszakilag és pénzügyileg. A Vlagyimir Putyin orosz elnökkel való találkozón Közép-Európa energiabiztonsága mindenképpen napirenden lesz amiatt, hogy folyamatos kihívások előtt állunk, és Oroszországnak szerepe lesz a jövőben is Közép-Európa energiabiztonságában.

– Oroszországnak a paksi atomerőmű bővítése miatt is szerepe lesz hazánkban. Oroszország elmúlt időszakban tapasztalt gazdasági gyengélkedése vagy az ország ellen kivetett uniós szankciók nem befolyásolják a paksi bővítést?

– Ezek nem befolyásolják, mert a Roszatom egy rendkívül megbízható partner, és semmi okunk nincs arra, hogy aggódjunk. Nekem legutóbb decemberben Alekszandr Novak miniszter úr azt mondta, biztosak lehetünk abban, hogy a Roszatom minden tekintetben tartja a vállalásait.
 

Forrás és az interjú folytatása >>>

Brüsszel elől is eltitkolta a kormány a paksi szerződést

Brüsszel elől is eltitkolta a kormány a paksi szerződést

Úgy tűnik, a magyar kormány számára is kínos azoknak a megállapodásoknak a tartalma, amelyeket az oroszokkal kötöttek a paksi bővítésről. Orbánék nem csak a közvélemény, hanem az Európai Bizottság előtt is titkolják a szerződéseket.

Jávor Benedek, a Párbeszéd Magyarországért EP-képviselője végigjárja a jogi utat a dokumentumok kiszabadításáért.

Kapcsolódó anyagok:

Átláthatatlan és kockázatos az évszázad beruházása

2014 a paksi mellébeszélés éve volt

Paks aláírva, unokáink eladósítva

A korrupció Paks II-nél is biztonsági kockázat

Rossz atom a Roszatom?

Múltimádat és a drága paksi áram

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás