Hirdetés

Korábban megírtuk, hogy valakik szemet vetettek 6-8000 hektárra a Hortobágyon, ezért 7,5 millió eurót bukhat miattunk az uniós természetvédelem. Nemrég az Európai Bizottságtól újabb levél jött – ezúttal Illés Zoltánnak – melyben ismét megkérdőjelezik szavahihetőségünket.

Az eddig megnyert legnagyobb költségvetésű hazai LIFE projektet mondta fel a hortobágyi génmegőrző. Az új vezetőség szerint a 10 millió euró összköltségvetésű pályázat átgondolatlan volt, és vállalhatatlan jogi kockázatok vannak benne. Legelőtavak élőhely-kezelése a Hortobágyon című európai uniós LIFE+ projekthez 2012-ben nyert támogatást a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft. A felmondást Sárosi Eleonóra, a cég turisztikai és marketing igazgatóhelyettese jelentette be még április elején. Május végén  az LMP ismét értetlenségének adott hangot az ügy kapcsán.

Angelo Salsi az Európai Bizottság környezetvédelmi főigazgatóságának nemzetközi ügyekért és LIFE-programokért felelős brüsszeli vezetője levélben válaszolt Dr. Szabó Csabának (Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft. igazgatója és a Vidékfejlesztési Minisztérium földügyi miniszteri biztosa) a projekt felmondására.

„Mély csalódással fogadtuk a 2013. április 9-ei levelében írt kérelmét, amelyben a fent nevezett LIFE+ projekt felmondását kéri. Annak ellenére, hogy a projektre szánt összeget minden kamatával együtt szándékoznak visszatéríteni, komoly aggodalmamat szeretném kifejezni a kérését illetően. A levele szerint döntésüket azután hozták, hogy a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft. tulajdonosi joggyakorlása március 1-jén az 1024/2013 (I.25.) Kormányhatározat értelmében a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósághoz került. A projekt felmondását azzal indokolja, hogy az egy időközben megjelent kormányhatározat következtében felvállalhatatlan jogi kockázatokkal terhelt, valamint, hogy a főbb célok külső források bevonása nélkül is megvalósíthatók." – áll a levélben, melyet május 20-án mi közöltünk először.

Az LMP adatkikérési pert indított a hortobágyi védett állami földek kezelése ügyében. A korábbi évek rossz tapasztalatai után eljött az idő, hogy a közvagyont képező nemzeti parkok földhasznosítása átláthatóvá váljon! Részletek június 17-i cikkünkben.

Az Európai Bizottságnak további aggályai vannak – s nem csupán a LIFE projekt megvalósítását illetően!

Ezúttal Illés Zoltán államtitkár került kényelmetlen helyzetbe, mert a feje fölött döntögetnek az illetékességébe tartozó ügyekről. A nemzeti parkokban tervezett földosztogatás akár komoly NATURA 2000 és AKG ellenőrzéseket (és mint minden ellenőrzés, büntetéseket) is jelenthet (és nemcsak a Hortobágyon!), illetve aggályok merültek fel, hogy Magyarország hogyan lesz képes megőrizni egyedülálló természeti értékeit. Egyáltalán meg akarja-e őrizni azokat?

Az  eredeti levél:
Falkenberg levél1 oldal (161 KB jpg)
Falkenberg levél2 oldal (60 KB jpg)
 


A greenfo fordítása:

EURÓPAI BIZOTTSÁG
KÖRNYEZETVÉDELMI FŐIGAZGATÓSÁG

                                                                                                                                                   Brüsszel, 2013. június 6.
                                                                                                                                                   ENV.E3 LB/pl ARES (2013) 1789972

                                                                                                                                                    VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM
                                                                                                                                                    Dr. Illés Zoltán
                                                                                                                                                    Környezetvédelemért felelős államtitkár

                                                                                                                                                    Kossuth tér 11.
                                                                                                                                                    HU-1055, Budapest
                                                                                                                                                    Fax: + 36 1 795 0200

Tárgy: LIFE 11 NAT/HU/000924 Pusztai tavi legeltetés

Kedves dr. Illés,
Komoly aggodalmamat szeretném kifejezni azzal a mellékelt hivatalos értesítéssel kapcsolatban, amelyet 2013. április 9-én kaptunk a Hortobágyi Természetvédelmi és Génkonzerváló Nonprofit Kft.-től, amelyben koordináló kedvezményezett minőségében azt a szándékát fejezi ki, hogy felhagy a fentiekben szereplő LIFE+Nature projekttel.

Az értesítésben szerepel, hogy erre a döntésre azt követően került sor, hogy a Nonprofit Kft. tulajdonjogát a 1024/2013 (I.25.) kormányhatározat értelmében 2013. március 1-jén átadták a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóságnak. Az indoklásban szerepelnek a törvényhozásnak azok a legutóbbi elemei, amelyek vélhetően összeférhetetlenek a projekt keretében végzett tevékenységgel és arra a megállapodásra jutnak, hogy a projektet elfogadhatatlan jogi kockázatok fenyegetnék. Megállapítják továbbá, hogy a projekt legfontosabb célkitűzései külső finanszírozás nélkül valósulnak meg.

A kedvezményezettnek küldött válaszunkban kifejtettük, hogy nem értünk egyet ennek a döntésnek a hivatalos indítékaival.

Jelen levelemben a döntés politikai vonatkozásaira szeretnék kitérni.

Szeretném felidézni, hogy erre a projektre azért esett a választásunk, hogy biztosítsuk egy kiemelten fontos élőhely típus („Pannon sós puszta és sós mocsár”) megőrzését, amelyben Magyarországnak központi szerep jut, mivel az Önök országa rendelkezik a legkiterjedtebb ilyen jellegű élőhellyel. A projekt finanszírozásában 75%-os részt (vagyis az elérhető maximumot) vállaltunk a célterület kedvező természetvédelmi státusza megőrzésére javasolt intézkedések megfelelő és sürgős volta miatt.

A kérelmező a projektjében kifejti: „A kijelölt projekt területek a legmegfelelőbbek a helyreállításra, mivel még most is gazdag természeti értékekkel rendelkeznek, de ugyanakkor eddig is és jelenleg is gyakorlatilag valamennyi lehetséges veszélynek ki vannak téve.” A végső cél 3616 hektárnyi kiemelten fontos élőhely helyreállítása volt.

A támogatási megállapodás mellékletében szereplő levelében (2011. augusztus 23.) a környezetvédelemért felelős helyettes államtitkár aláírásával a Vidékfejlesztési Minisztérium teljes körű támogatásáról biztosította a projektet. Ez a kötelezettségvállalás azt jelenti, hogy a felelős kormányzati hatóság mindent megtett volna a projekt sikeres megvalósítása érdekében.

Ezért nagyra értékelném, ha részletes magyarázatot kaphatnék arra, hogy Magyarország hogyan kíván gondoskodni ennek a fontos területnek a kedvező természetvédelmi státuszáról és hogyan kívánja elkerülni az élőhely további romlását.

Végül, de nem utolsó sorban, szeretném hangsúlyozni, hogy a LIFE program 20 éves történetében még nem volt példa egy ilyen jelentőségű projekt felmondására. Ez a döntés megkérdőjelezheti az állami ellenőrzés alatt álló magyar kedvezményezettek által benyújtott LIFE projekt előterjesztések szavahihetőségét.

Tisztelettel: Karl FALKENBERG

Kapcsolódó anyagok:

Kérdésessé válik a magyar nemzeti parkok szavahihetősége

Miért titkolják a hortobágyi jegyzőkönyveket?

Nemzeti parkjainkat bűn eltrafikolni

Miért mondtunk le a Hortobágyon 3 milliárdról?

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás